A dunaegyházi ősök homályos szemmel lenéztek az égből és mutogattak: Nézd, az az enyém! Az meg a mienk! Ilyen és hasonló, büszke, szeretetteljes mondatoktól volt hangos az égi egyházi szekció. Akik pedig körül állták őket, azt mondogatták: Bizony, milyen fontos dolog, hogy évszázadok óta együtt vannak, összefognak jóban, rosszban, tótok az ország közepén.
Amikor nemcsak az évszázadok, az ősök, hanem a zene mindenható ereje is összetereli az embereket, férfiakat és nőket. És amikor egy avatott zenekarvezető ad stílust, erőt a nők és férfiak kórusának, akkor megtörténik a mindennapok egyik kis csodája, miként így volt tegnap is Komáromszentpéteren.
Az asszonyok szemet gyönyörködtető viselete méginkább hangsúlyt nyert a férfiak szolidan elegáns öltözete mellett. A kórus hangzása pedig olyan büszkeséggel töltött el, és tette, tehette azt minden dunaegyházival, hogy megerősödhetett bennük az érzés; milyen jó is dunaegyházinak lenni!
(Tóth István)
